Alpendre

Portugues

Magyar

Carnes 26 Bife na Pedra 28 Came de Porco à Portuguesa 30 Lombimhos de Porco Panados 31 Lombimhos de Porco No Churrasco 33 Lombinhos de Vitela no Churrasco 34 Tabua Mista de Carnes P/2 pessoes 53 Bifinhos de Peru 67 Secretos de Porco Preto 68 Picanha Laminada 69 Espetada de Lombo Vitela Omeletes 36 Omolete de Gambas 37 Omolete de Presunto 38 Omolete de Queijo Especialidades da Casa 39 1/2 Arroz de Marisco 40 Arroz de Marisco (2 pessoas) 41 Bacalhau á Moda da Casa 43 Cataplana de Garoupa P/ 2 Pessoas 45 Sortido Misto de Mariscos C/ Peixe 47 Cataplana de Bacalhau 48 Cataplana de Polvo 49 Feijoada de Marisco ENTRADAS 1 GAMBAS Á LA GUILHO 2 MELÃO C/ PREZUNTO 3 OVOS ESTRELADOS C/ BACON 5 SALADA DE GAMBAS 6 SALADA MISTA SOPAS 7 SOPA Á ALENTEIANA  8 SOPA DE CAMARÃO  9 SOPA DE LEGUMES  MARISCOS  10 AMEUOAS C/ MOLHO Á CASA - 11 GAMBAS FRITAS C/MOLHO A CASA KG 12 GAMBAS Á LA PLANCHA  13 GAMBAS AO NATURAL  14 LAGOSTA AO NATURAL  15 MEXILHÃO DE CEBOLADA  65 SAPATEIRA RECHEADA  73 MARISCADA ESPECIAL  74 Canivetes 75 OSTRAS  PEIXES  16 BACALHAU ASSADO a 17 DOURADA GREJADA 18 FILETES DE PESCADA C/ ANNE 19 GAROUPA NA BRAZA 20 GRELHADA MISTA DE peixes 21 LULAS DA COSTA GRELHADAS 22 POLVO ÁLAGAREIRO 23 ROBALINHO GRELHADO.  24 SALMÃO GRELHADO

Húsételek 26 Kövön sütött steak (25 perc elk.) 28 Sertésragu portugál módra 30 Panírozott sertésszelet 31 Sült sertésszelet 33 Sült borjúszelet 34 Kétszemélyes vegyes hústál 53 Pulykaragu 67 A fekete sertés titkai (sült sertésszelet mangalica-típusú fekete sertésből) 68 Nyárson sült marhahátszín (asztalnál készül) 69 Borjú nyárs (saslik) Omlettek 36 Omlett garnélával 37 Omlett sonkával 38 Omlett sajttal A ház különlegességei 39 Egyszemélyes kagylótál rizzsel 40 Kétszemélyes kagylótál rizzsel 41 Tőkehal a ház recepjte szerint (grillezett, főtt burgonya, hagyma, paradicsom, brokkoli) 43 Kétszemélyes sügér cataplanában* főzve 45 Kevert kagylótál halakkal 47 Tőkehal cataplanában* főzve (20-25 perc) 48 Polip cataplanában* főzve (20-25 perc) 49 Bab kagylókkal Előételek 1 Garnéla Guilho módon (pikáns szósz) 2 Sárgadinnye (sonkával is) 3. Tojás sonkával 5 Garnélás saláta 6 Kevert saláta Levesek 7 Leves Alentejo módra (kenyér, hagyma, tojás) 8 Garnélarákleves 9 Zöldségleves Kagylófélék 10 Kagylótál házi mártással 11 Sült garnéla házi mártással 12 Garnéla La Pancha módra (grillezett) 13 Főtt garnéla 14 Főtt languszta 15. Kagylók hagymával 65 Töltött rák, a ház stílusában 73 Kagylókülönlegességek 74 Borotvakagyló 75 Osztriga Halfélék 16 Sült tőkehal 17 Grillezett aranykeszeg 18 Halszeletkék pikáns rizzsel (szálkamentes) 19 Tengeri sügér parázson 20 Grillezett haltál 21 Grillezett tintahal 22 Grillezett polip, olivaolajjal, burgonyával 23 Grillezett tengeri sügér 24 Grillezett lazac Cataplana: különleges kulináris főzőtál

parasztok

Parasztok Elbeszélés írta HERCZEG FERENC — A választást a huberti svábok fogják eldönteni. — Milyen pártiak azok ? — Semilyen pártiak. Az utolsó órában szoktak leszavazni, rendszerint arra a jelöltre, aki akkor éppen pillanatnyi előnyben van. A huberti semmitől sem irtózik annyira, mintha kisebbségben marad. Ha megesik vele ez a szégyen, akkor a szomszéd községbeliek évekig csúfolják. Nála pedig fő a becsület. — Hogy lehetne őket megnyergelni ? — Sehogysem. Pénzt nem fogad el egyikük sem, szép Ígéretekben pedig éppen nem hisznek. Uri emberről különben a huberti pendelyes gyerek is azt tartja, hogy született hazug. — A papjukra se hallgatnak? — A régire hallgattak, mert az paraszt ember fia volt. A mostani azonban városi ember és cigarettát szí — az ilyet ők nem veszik komolyan. A község ügyét egy tucat gazdag paraszt intézi. Azok nem törődnek az ország dolgával és nem is akarják, hogy az ország törődjék velők. Olyan furcsa politikai jelszavaik és elveik vannak, a melyeket rajtuk kivül emberfia meg nem ért... Ez az épületes párbeszéd a vármegyeházán folyt le, az alispán és a jelölt között. — Megálljatok ! — szóltam közbe én. — Úgy em-lékszem, hogy Német-Hubertin Hammer Mátyás a leg-gazdagabb ember. Hammer pedig testi-lelki jó embere volt az édesapámnak, mert kiszabadította a fiát a kato-naságtól. — Ez már valami! — mondta az alispán. — Ki kell menned Hubertira . . . Csendes októberi eső permetezett, mikor kihajtattam. Végig a nagy rónán, ahol Európa legkülönb búzája terem. Köröskörül olyan a vidék, mint a saktábla; a sárga kocka tarló, a fekete pedig friss szántás. Fa, bokor sehol sem látható . . . Minek is az? Ez nem tájék, hanem óriás életgyár, mely néhány ezer mesés szorgalmú, kegyetlen szívósságu család pénzszerző ösztönét szolgálja. Itt nem termelnek se lombot, se virágot, se gazt, se nótát — csak búzát, kukoricát, rozsot, repcét. A fuvarosom sváb ember volt. Ritternek hívták. Két szép nagy lovat fogott a szekere elé. A nyerges ficán-kodó galopban tette meg az út felét, de azért a macs-kányi kis ráclovak sorra elhagyogattak bennünket és két-három kilométernyi kocsikázás után a két sváb táltos már párolgott az izzadtságtól. Nálunk a fuvarosok majd mind rácok. Azok szeret-nek pipázgatva kalandozni az országutakon, a sváb azon-ban lenézi ezt a naplopó mesterséget. Csak az olyan ember fanyalodik rá, mint Ritter, aki évek óta száraz betegségben senyved. Esőköpönyegnek kifordított zsák volt a fejére borítva; az alatt pipázgatott, köhögött, Régen tudtam már, hogy a réten szégyennek tekintik a betegséget. Nem is annyira szerencsétlenségnek, mint inkább szégyennek. A beteg, a hülye, az iszákos : egy-formán tökéletlen ember. Komoly munkára képtelen. Ingyenélő. Tehát gazember. Ahány huberti szekérrel összetalálkozunk, mind-egyikről nevető piros arcok fordultak Ritter felé. — Hát te még mindig élsz, köhögős Ritter? — kiál-tották enyelegve Az én fuvarosom egyiknek sem válaszolt. Mit is válaszolhatott volna a tüdő-proletár a piros arcú izom-arisztokratáknak? Csak epésen mosolygott, mint a gaz-emberek szoktak. Behajtottunk a nagykorcsmába. A korcsmáros, persze, sváb ember, mert zsidó itt meg nem él. A korcs-máros rendesen első ember a faluban a bíró után. A gazdát az ivóban találtam. Nagy száll, cinóber arcú ember volt. Ezüst pitykés mellényt és hófehér inget viselt. Megjegyzem, hogy minden gazdag huberti ember kövér, mert háromannyit eszik, mint a szegény ember. Aki sovány, az mind napszámos. Ezt annyira tudják még a városi ügyvédek és boltosok is, hogy a kövér svábot mindig kiváló tisztelettel fogadják. A takarékpénz-tár pedig körülbelül a pocakja után itéli meg a gazda hitelképességét. Nem mondhatnám, hogy a korcsmáros valami szí-vesen fogadott volna. Itt nem kedvelik áz úri embert. Nem gyűlölik, de lenézik. — Sok úr járt már minálunk — mondta nekem egy-szer egy huberti ember, — de hozni egyik se hozott semmit, vinni meg mindegyik akart valamit. . . Az urak, akik erre járnak, többnyire ügynökök. Biz-tosító, gabonakereskedő, tőzsdei és ügyvédi ügynökök, mert nálunk ilyenek is vannak. Éhes kányaként kóvá-lyognak a pénzes ládák körül és a gazda alig győzi őket elhessegetni. Van a határban egy-két úr abból a fajtából is, amelyet másutt gentrynek szokás nevezni. Libériás kocsisuk van, de a huberti parasztbiró valamennyit kifizet-hetné a lajblija zsebéből, a leányát pedig hiába kérik tőle. A vármegyei tisztviselőknek sincs valami nagy becsü-letük a községben. A paraszt tudja, hogy a megyei úr mind szegény ember, az alispán meg éppen jött-ment, akinek ők adnak kenyeret, ők, a virilisták. Egy gyerek, aki báránybőrsüveggel a fején, meleg kendővel a nyakán, de mezítláb ácsorgott a hideg esőben, megmutatta nekem Hammer Mátyás házát. Hófehérre meszelt, nagy ház volt. Ha úri ember volna a gazdája, alkalmasint kastélynak nevezné. Mikor beléptem a nyitott kapun, már alkonyodni kezdett. Az udvar közepén egy ölestermetü, rőthaju férfi állott. Kötőféket tartott a kezében és a dühtől rekedt hangon szitkozódott. Valakit darabokra akart tépni . . . Az a valaki egy sánta béres legény volt ... A béresnek az volt a bűne, hogy a kötőféket künn felejtette az esőben. A konyhaajtóban egy nag}', széles csipőjü fiatal asszony állott. Az ő arcát is eltorzította a harag, ő is a sánta bérest szapulta volna, ha ugyan szóhoz tudott volna jutni a gazdától. A vörös ember most végigmért engem, aztán köszön-tés nélkül sarkon fordult és bement az istállóba. A béres nyomon követte és odabenn tovább folyt a patália. — Itthon van Hammer gazda?— kérdeztem az asz -szonytól. Az asszony az istálló felé intett, nem is kezével, csak az állával. — Úgy látom, az a fiatal gazda ; én az öreg Hammer Mátyást keresem, — magyaráztam neki. Az asszony vállat vont és szó nélkül bement a konyhába Egy vöröshaju kis fiút küldött ki, aki teli torokbol kezdett kiáltozni: — Nagyapó! Nagyapó ! Most már tudtam, hogy hányadán vagyok Hammer Mátyással és azt is tudtam, hogy hol találom az öreget. A nagy ház végébe alacsony kis viskót ragasztottak. Minden huberti parasztház mellett van ilyen viskó, ame-lyet ott németül Auszbehaltnak neveznek. Ott húzódik meg az öreg gazda, ha átadta már a gazdaságát a fiának. Az Auszbehalt lakója nem dolgozik semmit. Aki pedig Hubertin nem dolgozik, az nem is él. Az öreg gazda élete csak átmeneti állapot: várja az elkerülhetetlen véget. A bús várományost senki sem veszi már emberszámba, ő maga magát legkevésbbé. Beléptem a sötét és alacsony szobába: — Hammer bácsi, itthon van? A fal mellett megmozdult valami. — Ki az ? kérdezte egy öblös férfihang. Megneveztem magamat. A sötétségből valami cso-dálatos, jókedvű, rekedt vonyítás hallatszott, aminővel a vén komondor szokta köszönteni a gazdáját. — Maga az, tekintetes úr? Hát eljött? Hát emlék-szik még az öreg Hammerre ? Azzal az ajtóhoz cammogott és harsogó hangon kiáltott ki az udvarra: — Lencsi, adjatok gyertyát! A tekintetes úr fia van itt, csak adtok gyertyát ? Jó ideig tartott, míg behozták a világot. A fiatal asszony hozta. — Ali minden nem kell az ilyen öreg embereknek! - mondta; aztán katonás léptekkel távozott megint. Én Istenem, mi lett ebből a kemény Hammer Mátyásból! A haja most is vörös volt még, de a termete meghajolt és irtóztatóan lesoványodott, az arca beesett és csodálatosan megnyúlt. A hatalmas karjai, amelyek annyi zabos zsákot emeltek, félszegen függtek le a vál-láról, mint a sodrófa. Elmondtam neki, hogy miért jöttem. Mikor a kép-viselőválasztásról beszéltem, az öreg megcsóválta a fejét. — Hogy én szavazzak, tekintetes úr? Az nem lehet. Öreg ember vagyok én már Ha bemennék a városba, kinevetnének a fiatalok. Tudtam, hogy a dolog ezzel elvan intézve. Ismertem emberemet. A sváb semmitől sem fél any-nyira, mint attól, hogy nevetségessé tegye magát. — Hallja, Hammer, — mondtam, -— maguk bolond emberek ám. Másutt úgy van, hogy a fiatalok dolgoznak, az öregek pedig, akinek már benőtt a fejők lágya, tanács-ban ülnek és intézik a nép dolgát. — Tudom, — válaszolt nevetve az öreg. — A magyaroknál úgy van, de nálunk másképp van. — Hány éves maga? — kérdeztem. — Öreg ember vagyok már: ötven-két esztendős. — Mikor adta át a fiának a gazda-ságot ? — Öt évvel ezelőtt. Az anyukom azt akarta, hogy még tovább gazdálkodjam, de a falu bírája rávett, hogy írást adjak a Károlyomnak. Mert az Isten úgy rendelte, hogy az öreg ember készüljön a halá-lára. Öt évvel ezelőtt házasítottam meg a Károlyomat. Most megszólalt a töpörödött vén asz-szony is, aki eddig némán ült a sarokban. — Mikor a fiu házasodik, akkor legjobb volna, há az apa borjúvá változnék, az anya pedig lúddá, hogy megehessék a lakodalmon. Egyéb hasznukat már úgy se vehetik. Az öreg Hammer erőltetett kacagással fogadta ezt az elmésséget. — Te csak beszélj, asszony! — mondta. — Hát nem úgy van ? — szólt halk hangján az öreg asszony. A hangja úgy berregett, mint egy nagyon régi falióra. — Azelőtt te voltál a gazda. Most pedig ki sem mersz menni az udvarra, ha itthon van a fiad. A fagygyügyertya szomorú fényénél körülnéztem a szobában. Egy ágy, egy asztal, egy lóca és a túlhan-gosan ketyegő falióra volt minden bútora. Más semmi, semmi, semmi. — Mondja csak, Hammer, hány éves volt a maga apja, mikor írást adott magának ? — Negyven esztendős. — Aztán maga is haragban élt vele? — Én csak meglettem volna vele. — válaszolt az öreg, — de az anyukom sehogysem tudott vele megférni. — Nehéz ember volt az öreg ! — berregte az asszony. Elbúcsúztam az öregtől. — Isten áldja meg, Hammer! — Isten áldja meg, tekintetes úr. Nem fogom már látni, ezt a telet már nem élem túl. — Hogy is ne! Ilyen erős ember.. — Amióta nem dolgozhatom, végem van. A mult télen is rám adták már az utolsó kenetet. Már orvos-doktorért is küldtünk ... (Hubertin előbb hivatnak papot, csak aztán doktort. Az orvost csak azért hivatják a haldoklóhoz, hogy a szolgabíró meg ne bírságolja a családot.) A kapu előtt ott várakozott a kocsi; Ritter utánam jött a korcsmából. Visszanéztem és a fiatal Hammerné éppen akkor ment végig az udvaron, az eloltott faggyú-gyertyával a kezében. Elvette az öregektől, hogy hiába ne fogyasszák. A kapu előtt egész csapat kíváncsi gyermek lesett rám. Köztük volt a vöröshaju kis Hammer fiu is. Tizen-hat esztendő múlva már ő fog lármázni az udvaron, az apja pedig ott fog ülni a ház végébe ragasztott kriptában. Át fogja adni a fiának a négyszáz holdját, mely fölér az Alföldön ezer holddal, aztán hosszú téli estéken át ott fog ülni a hideg, sötét kamrában és várni fogja a halálát. Mikor elhaladtam a gyerekek mellett, egyszerre hangos kórusban elkiáltották magukat: — Dicsértessék a Jézus Krisztus! Magyarul kiáltották. Aztán nevetve szanaszét szalad-tak, mintha csínyt követtek volna el. Kiértünk az országútra; beszédbe ereszkedtem a fuvarosommal. — Hallja, Ritter, a német-huberti gyerekek tudnak magyarul? —: Persze, hogy tudnak. Hiszen magyar iskolába járnak. — Beszélnek is otthon? — Beszélnek hát. — A maga gyerekei is magyarul szoktak beszélni? — Megpróbálták, de megmondtam nekik, hogy letöröm a derekukat, ha még egy magyar szót hallok tőlük. — Aztán miért nem tűri maga a magyar szót? Ritter nagyot gondolt azután hegyeset pökött a pipája mellől és így válaszolt: — Azért nem, mert az „Alászolgája barátom" meg a „Dicsértessék" olyan uraskodás, amit megengedhetnek maguknak a gazdag hubertiek, de nem való az olyan szegény kutyának, mint én vagyok. Megszólják érte a szegény embert . . . Azzal a lovai közé vágott. — Nyé, te!

Herczeg Ferenc: Gyurának igaza van

Gyurának igaza volt

Öt házasember ült együtt a T iszára kirúgó kerti
lugasban, jégbehűtött homoki mellett. Szép asszonyok-
ról beszélgettek, kivételesen azonban nem a szomszé-
déról, hanem kiki a magáéról. Mivel ebéd óta iddogál-
tak, hát alkonyatkor már nagyon okosnak és fontos-
nak találtak mindent, amit mondtak. Afféle házassági
politika szűrődött össze a fejtegetéseikből: a feleség,-
gel való célirányos bánásmód elmélete. Az elméletük
persze abban a tételben csúcsosodott ki, hogy könnyű
volna jó férjnek lenni, ha az asszony mindig azt tenné,
amit az ura kíván.

A hölgyek azalatt semmi rosszat nem sejtve, be-
szélgettek a házban. A háziasszony éléskamráját bá-
multák éppen. Ez a kamra arra volt berendezve, hogy
a háziak tíz-tizenkét vendéggel együtt zavarba ne jöj-
jenek, ha valami előre nem látható természeti kata-
sztrófa netán elsüllyesztené a világ összes vegyeskeres-
kedéseit, cukrász- és hentesboltjait.

Most odakünn a kertben egy feketebajszú fiatal
férj vette át a szót.

Fődolog, hogy az asszony megértse a különb-
séget, amely a nő és a férfi becsülete közt van . . . Ezt
úgy értem, hogyha én példának okáért reggelig pezs-
gőztetem a bajai színésznőket, abból nem lesz kára a
feleségem becsületének... Talan haszna is lesz, mert
meglehet, hogy veszek neki egy 'selyemruhát
Födolog, - vágott közbe egy kövér és jóképű
úr - hogy az asszonynak mindig jókedve legyen. Én
útálom a könnyeket és jeleneteket . .. A feleségemzbe
beleszerettem, mielött még láttam volna, csak a neve-
tését hallottam egy nyitott ablakon keresztül... Az
asszony azért van a világon, hogy nevessen
Most belekeveredett a vitába egy sovanyareú,
ádámesutkás ember is.
Minden azon fordul, hogy az asszony ne felel-
jen vissza. Gondolhat magában, amit akar, csak ne fe-
leljen vissza, mert minden baj abból származik, ha hir-
telenharagú a férje . . . Pedig a legtöbb úriember hirte-
lenharagú
Végre megszólalt Gyura, a házigazda. A nemes
csajkások közt neki volt a legszebb birtoka és a leg-
nyalkább fogatja. A vadászpuskávaal senki sem tudott
úgy bánni, mint ö, de inni is igen szépen tudott. Ter-
mészetes tehát, hogy az asszonyok dolgában is öt illette
a döntö szó.
Födolog, - mondta - hogy a férj mindig meg-
őrizze tekintélyét az asszonnyal szemben. Efzt persze
sem gorombaskodással, sem megiapulással nem lehet
elérni, hanem csak úgy, ha mindig igaza van. Az
tem el a fejemet, hanem türelemmel es kitartással udu-
vittem a dolgot, hogy végül Dusa maga is igazat adott
nekem és azóta szent köztünk a béke . .. Szóval: kiül-
iem a bokkolását!
Hogy csináltad? - kérdezte az ádámceutkás
úriember.
Hat héttel az esküvőnk után az asszonykának
kedve szottyant, hogy á'tszalad a Szeréinségbe és meg-
lepi az édesanyját. .. Jó] van, lelkem, mehetsz, a
lovnian most ráérnek. Úgy mondta, hogy éjszak ám
marad csak odasá't, kedden délben itthon lesz megint..
Mielőtt kocsiba ült volna, a nyakamba kap a.szzkodmt
és így szólt hozzám:
Úgy-e, Gyufa, nem fogsz éjsz'arkázni a legény-
kot'i "lump-cimboráid'dal? Halálra szégyelném megfa-
m-at, ha a köt'n-iva-lók eldicse-kednének vele, hogy hat-
heti házasélet után már visszakívánkoztál megint
közibéjük
m- Nyugodt lehetsz, - mon-dum - korán meg-
va-osorázom az Arany Csi-llagfban, tízkor már ágyban
leszek.
A beesületszavadra ígéred? - kérdezte.
Ha éppen akarod, hát legyen!
Erre jókedvűen eiha'jtatoftt.
Este szép szolidan meg-vacsoráztam a Csillagban.
Három deci bort ittam parádival, szavamra mondom.
nem többet. De mit tesz az ördög? Mikor eppen indu-
lóban vagyok, becsörrtetnek a szabadkai huszárok, akik-
nél  tartalékos főhadnagy vagyok. A csáktornyai nagy-
gyakorla't-ra mentek és kétnapi pihenőt tartotta-k
városunkban . . . Az egyik is mond valami-t. a másik
is. Az is hozat egy üveg Pommaryt, magam is hoza-
lok egyet. Nyáron nem szeretek inni, mert a harma-
dik butéliánál már rávírrad az emberre... Szó ami
szó: mikor hazamentem - szökve mentem - az
utcán már ískolásgyerekek jártak. Hét óra lehetett.

Az udvaro'mon két mosónét látok. Azt mondom
nekik: Hallják, maguk asszonyok, délben megjön a
feleségem, de ha maguk azt mondják neki, hogy láttak
eng-em reggel hazajönni, akkor agyonlövöm magukat!

A hálószobában ott találom a szobalányt, Nagy
szemeket mereszt rám. (Te! - mondo-m neki - ha
kérdi a feleségem, mikor jöttem haza, hát azt mondod
neki, hogy hétfőn este háromnegyed tízkor. Ha mást
mondasz, akkor téged is agyonlőlek.

Ekkor megmozdul valami a nagy ágyban és az
én Dusám ott fekszik a kékpántlikás paplan alatt.

(Egy héttel később tudtam csak meg, hogyan
került a paplan alá olyan váratlanul. Hétfő délben
már ott volt az édesanyja portáján. A mami nem volt
otthon, hanem a karlócai leányát-b-ékítgette éppen
az urával. Dusa tehát tüstént fogatott és váltott lovak-
kal hazarepült hozzám. Hétfőn este tizenegykor már
ágyban feküdt a lelkem.)

Jézus Mária, Szent Száva, - kiáltotta most
olyan hangon, hogy meghallhatták a nagypiacon is H
miféle pogány emberhez adott engem az én szegény
jó anyám? Nem elég, hogy megszegi a becsületszavát
és világos reggelig iszákoskodik holmi rongyon szedett
korhelyekkel, most még föllázítja ellenem a tulajdon
oselédeimet is? No de úgy kell nekem, hiszen tudhat-
tam volna, ha iszákos emberhez megyek, hogy sírás-
rívás lesz a sorsom! Az egész világ óvott tőle, mond-
ták, hogy kutyából nem lesz szalonna, bo-thól nem
lesz beretva, de én nem hallgattam rájukl Pedig hoz-
zámehettem volna egy táblabíróhoz, aki két esztendő
mulva már kúriai bíró lesz. Méltóságos asszony lehet-

nék és tisztességben élhetnék. És te ember, hogy állsz
mOst előttem? A te becsületszavad osak annyi, mint
a háromnapos perec? Nem sül le pofadról a bőr?

Hát férfi vagy te? Úriember vagy te?

Ennek az elmondásához neki pensze félannyi idő
sem kellett, mint nekem. Még egy negyedóráig beszélt.
Mondhatom, alaposan ellátta a bajomat. Annyi becsü-
letet sem hagyott rajta-m, mint a hajóhúzó lovon.

Én így okoskodtam magamban: No, Gyufa, most
fordul meg a te sorsod! Ha rajtad szárad, hogy meg-
szegted a becsületszavadat, akkor holtig mindig az
asszony-é lesz az utolsó szó!

Nyugodt, de erélyes hangon így szóltam tehát:

Bolondok'at beszélsz, drágám! Én tegnap este
háromnegyed tízkor hazajöttem és azóta egy tapodtat
sem mozdultam a házból!

Te? Már mint te? - visított Dusa. - És hol
aludtál, ha itthon voltál?

Ott ni! - mondtam az ágyra mutatva.

Dusa haragosan paskolta tenyerével az érintet-
len párnát.

Jancsit Miska! - kiáltotta - kötözzét-ek meg
a nagyságos urat, mert megháborodott és mindjárt
vért fog ontanil

Ezt persze nem félelmében, hanem mérgében
mondta,

Édes galambom, - mondtam - eljön az idő,
amikor belátod majd, hogy igazat beszéltem és akkor
önként bocsánatot fogsz tőlem kérni!
Azzal megfordultam a sarkomon és vissza-mentem
az Arany Csillagba.
A tiszti kompánia még együt-t volt, kapitánytól
lefelé; észre se vették, hogy megszöktem. Tízig ido-
gáltunk még, aztán kihajtottunlk a révi csárdába,
vil-laareggelihez. Aki almos volt, az alhatott a frissen
kaszált szénán, a többiek halászlét főztek és a
csárdás két kisasszony-lányával mulatta-k. Estig na-
gyon jól megvoltunk, akkor már megszaporodott a
kompániánk a vármegyei korhelyekkel, úgy jöttek a
bor szagára-mint a mus-tioaslégy. Lampiónokat gyuj-
tottunk és parasztbált rendeztünk. Arra-felé nagyon
ügyesek a lyányok . .. A második négyest rendeztem
éppen, amikor valaki azt mondja nekem, hogy men.-
jek a pajta mögé, két asszony alt-ar velem beszélni.
Ott találtam a hricskámait a szürke-kkel, rajta a fele.-
ségom meg a szobaleánya,
Gyura, - mon-dja az asszony - tüstént gyere
haza!
Szívesen, - mondo-m én - de csak egy föl-
tétel mellett. Kije'lented a becsületszavad-ra, hogy én
hétfön este három-negyed tízkor hazamentem és azóta
ki nem mozdultam a házból.
Megbolondultál? - pattog Dnsa. - Az én
hecsületszavam nem háromnapos perec.
Máskép nem megyek!

Nohát akkor utóljára is láttál ebben az
életben!

Azzal elhajta-tott. Én pedig tovább rendeztem a
u'légyest. A kisebbik csárdásleánnyul táncoltam, akit
megtettünk lady patroness-nek. Reggel a iiszt urak-
nak el kellen-fit búcsúzniio'k, még aznap átkeltek a Du-
nán. Az összeverődött oibilkompánia azonbzm csapato-
san megrohanta Pertics Bandi házát, ahol újból kez-
dődött a dáridó. A cigány már kidőlt, fogtunk azon-
ban egy tamburás-bandát és azzal muzsikáltattuk
magunkat.
Szerdán est-e eljött a feleségem szobuleánya és
jelentette, hogy Duse befo-gatott es hazament édesany-
jához. Hogy jöjj-ek most már haza, úgyse fogom töb-
bet látni a feleségemet.
Ha nincs otthon az asszony, akkor semmi
célja, hogy abb-ahagyjnm a mulatságot! Eredj, fiam,
és vigyázzatok a. házra!
Péntek este már szárazra. ittuk az egész Pertics-
portát, akkor valák-inek az a gondolata támadt, hogy
menjünk be az Arany Csillagba és főzessünk korhely-
levest, Igaz, a korhelyle-vest sehol a világon nem tud-
ják úgy főzni, mint a Csillagbam. Ott találtuk a
horvát dzsidások két svadronját. Ok is Csák'lornyái'a
készültek. Egypár jó barátunk volt köztük, így hát
elülröl kezdhettük a mulatságot. A tamburások is ki-
dőlt-ek már akkor, talál-kozott azonban egy sváb trom-
bitásbanda. Valamit aludta-m megint a fogadóban,
azután átöltöztem Simovios Pistánál. Abban állapod-
tunk meg, hogy kivisszük a dzsidás-okat is a révi csár-
dálba, h-alásziére. Akkor már szombat reggel volt. Ép-
pen kocsira akarta-m ülni a Csilla-ig előtt, - a sváb
banda már elhelyezkedett egy szénásszekéren - ami-
kor valaki megfogja a karomat. A feleségem volt.

Akarok nek-ed valamit mondani, Gyura!

Mi az, édes lelkem?

Te hétfőn este három-negyed !ízkm' jöttél haza...
azóta nem is mozdultál el mellőlem.
Becsületszavadr-a?

Becsületszavamra mondom!

Akkor gyerünk innen, Dusa.

A dzsidások nem akartak elereszie-ni. Egy kapitá-
nyuk kardot húzott rám, egy kadé'ljuk pedig letérdelt
és sírva kért, főzzek nekik halászlét. A cib-ilkor-
helyek meg azzal ijesztgettek, hogy Örök időkre disz-
kvalifikálo-m magamat, ha most hűtlenül elhagyom a
fölbíztatott kompániát. Én azonban mégis hazamen-
tem. Le is dőlt-em mindjárt, hogy egy kicsit szunyó-
káljak és amikor fölébredtem, megtudta-m Dusától,
hogy már megint h-éifö van.

No látod! - mondtam.

Több ilyen potomság nem is adta elő magát
köztünk.

1

Ahogy a finn csapatok1941 júniusában visszafoglalták Viipurit és - finn megfontolt tempóban - haladtak a Szovjetunió belseje felé, a finn filmhíradó, a Katsaus Journal felvételein egyre több nagyon furcsa szobrot látunk. A tájba abszolút nem illenek, kitüremkednek a képből, akárhonnan is fotózzuk őket.

 
 

2

A "maxmimalista hatalomátvétel" - a bolsevikeket fordította így félre szinte az egész világ sajtója akkor - századik évfordulóján a lehető legjobb megemlékezés megismerni azt a könyvet, amelynek létezéséről alig tudtunk, de ez a könyv határozta meg mindazt a sok rettenetet, ami később velünk történt. Pünkösti Árpád kiváló Rákosi-trilógiájában felhívja rá a figyelmet, ezért is érthetetlen, hogy semmit nem foglalkoztak sem akkor, sem most az itt ismertetendő kötettel.

Alexandr Taraszov-Rogyionov 1922-ben megjelent A csokoládé című könyve a cseka vezérről szól, aki az Ügy érdekében könyörtelenül elpusztít másokat, és ha ő kerül az Ügy szempontjából bűnbe, hát elpusztítja saját magát is. A mű olvasása közben a pár percen belül fellépő legelső legbiztosabb érzés az unalom, ezért is lenne érthetetlen az a nagy hatás, amit a magyar kommunistáknál kiváltott, azonban az agyat acélbilincsként szorító marxista monománia a magyarázat maga, és jó tükör is egyben azoknak az erkölcsi és emberi értékéről, akikre hatást tett.

A könyvet 1930-ban adta ki a Monde kiadója (igen, ez azonos a mai Le Monde sajtótermék kiadójával) Katona Fedor azaz Karikás Frigyes fordításában. A Korunk szerkesztőségében - amely később a Svejket is kiadja, ugyancsak Karikás fordításában - Gereblyés László így lelkendezik : A hős sorsának minden mozzanatát fojtogató izgalommal éli át az olvasó. És Zugyin példája mindenkiénél beszédesebb a mi számunkra, a magyar forradalom, a magyar forradalom történetének alapos ismerői számára. Mint falat kenyér az éhezőnek, ugy kell nekünk a felemelő, a proletáretikát sugárzó példa.

Hogy a könyvnek a hatására hány ártatlan emberéletet oltottak ki, csak találgathatjuk. A legismertebb Lakatos Imre esete, aki a mozgalom érdekében 1944. augusztusában az öngyilkosságba kergette Izsák Éva nevezetű fiatal lányt, valószínűleg csak a jéghegy csúcsán egy szilánk.

Izsák Éva halotti anyakönyvi kivonata, 1944. "A debreceni királyi ügyészség 1944. 5447-1 szám alatt bejelentette, hogy folyó hó 4-én a debreceni nagyerdőben elhalt ismeretlen női hulla fekszik kb. 155. centiméter, arc kerek, haj rövidre nyírott gesztenyebarna, épp úgy mint a szemöldök is. A nyakon semmi sem látszik, az arcon különös ismertetőjel sem látható. dr. Deák Sándor anyakönyv vezető.

 Hogy erről a könyvről 1989-ig nem hallottunk túl sokat (mi több: magyarországi kiadásban meg sem jelent addig), valószínűleg nem azért volt, mert az írót is, a fordítót is elérte megérdemelt sorsa: tarkólövés Sztálin börtönében 1938-ban. Sokkal inkább azért, mert egyértelmű, közvetlen, kétségbevonhatatlan cáfolata annak az álelméletnek, amely ma is tartja magát: a kommunizmus mint eszme jó, csak a megvalósítása hibás. Látható a könyvből, hogy a megvalósítás legeslegelső perceiben, már az eszme által indíttatva és generálva olyan cselekményeket követnek el, amelyekre nincs mentség, ép erkölcsű ember számára nincs magyarázat.

Taraszov-Rogyionov utolsó ismert fényképe, 1938. 

 

Lássuk tehát a legfontosabbnak tűnő részleteket a könyvből, Kun Miklós professzor 1989-es, Karikás-féle átdolgozott fordításából, az orosz szöveggel együtt. Úgy érezzük, illusztrációnak a lehető legjobbak a szintén érdekes pályát befutott Ilja Ehrenburg művéből készült Jeanne Ney szerelme  című film képei, a filmet G. Pabst rendezte 1927-ben.

Да, написано: «Полагаю освободить… Следователь Верехлеев». Зудин вздыхает устало и обмокнутой ручкой пишет вверху: «Дело прекратить…» — Как его фамилия? — Чоткин. «Да, Чоткин», — он сам видит это ясно. «Чоткина освободить. Зудин». [...] — Ах, сволочи! — злобно и сочно выплюнул Зудин. — Вот мерзавцы!.. Ну, скажи, как не расстреливать этих иуд, эту мразь?! Кацман убит!.. Нет Абрама! Убили! — Зудин глубоко и устало вздохнул. — Напоролся, рискнул, обнаружил себя раньше времени, — мычал он себе под нос. — Ах, как жалко, как жалко, Горст, Кацмана! Нет больше Абрама! — метался весь взорванный Зудин. Горст молчал, стиснув губы. — Ну, постой: я устрою им бенефис! Я сейчас проеду к вокзалу, а вы составьте скорей телеграмму в Москву, копию ЦК, я сейчас подпишу. Да надо позвонить Игнатьеву… А где Фомин?.. Да подайте сейчас же мне список, сколько арестованных за нами сидит. Надо сотнягу прикончить на память! Бедный Абрам!.. Ну, постойте, вы узнаете, дьяволы, как убивать рабочих вождей!.. Вот тут несколько дел… — Зудин злобно швырнул со стола папки с делами. — Эту мразь не отпускать! На террор ответим террором. За личность ударим по классу! Под сердцем у Вальц похолодало. Убийство Кацмана, внезапный шквал дикой злобы, налетевший на Зудина, ей был страшен. А тут еще бешено брошенная, попавшая в общую кучу папка с невинным Чоткиным.

Igen, ide van írva javaslom szabadlábra helyezését, Verehlejev vizsgálóbíró. Zugyin fáradtan felsóhajt, tollát a tintatartóba mártja és fölülre odaírja: A vizsgálatot beszüntetni. Hogy hívják az illetőt? Csotkin. Igen, Csotkin - maga is látja. "Csotkint szabadlábra helyezni. Zugyin." [...] Az aljasok! - és Zugyin gyűlölködve kiköpött. Aljas bitangok! Hát nem kell halomra lőni ezeket a údásokat, ezt a söpredéket? Kacmant megölték!. Abram nincs többé! Megölték! - és Zugyin'mélyen, fáradtan felsóhajtott. - Biztos váratlanul beléjük futott, és kockáztatott, korán fölfedte magát. Gorszt, annyira sajnálom, de annyira. .. úgy fáj a szívem érte. .. Abram nincs többé! Nincs! - Zugyin feldúltan rohangált a szobában. Gorszt összeszorított szájjal hallgatott. Na megállj, banda, csinálok én nektek lakodalmat. .. Most rögtön megyek a pályaudvarhoz. Maga minél előbb szövegezzen meg egy táviratot Moszkvába, a másolatot a központi bizottságba, mindjárt aláírom. Telefonálni kell Ignatyjevnek... Hol van Fomin? Adja ide a névsort, kik vannak nálunk fogva tartva? Százzal végezzenek közülük. .. Abram emlékére! Szegény Abram !. .. Pokolfajzat. . . ezt még megkeserülitek! Majd megtanítlak én benneteket, elveszem a kedveteket attól, hogy munkásvezetőket gyilkoljatok! Itt van néhány ügy - és Zugyin dühösen lesöpörte az asztalán lévő aktákat, ezt a szemetet ne eresszétek ki! A terrorra terrorral felelünk. .. Az egyén elleni merényletért az osztályt tesszük felelőssé! Valcban meghűlt a vér. Rettenetes volt számára. Kacman halála, a váratlan, vad gyűlölethullám, amely Zugyint elöntötte. És hozzá még a veszett dühvel odavágott dosszié, amellyel az ártatlan Csotkin a többiek közé került.

— Я приехал к вам, товарищ Игнатьев, — говорит он сухо и намеренно громко, чтоб слушал и Шустрый, — я приехал поставить вас в известность, что я покидаю свой пост! — и он уже лезет в карман за телеграммой. — Мы это знаем, — говорит спокойно Игнатьев. «Знаем? Мы?» — недоумевающе взвешивает в уме Зудин, обводя глазами обоих. — Тем лучше! Если ваши товарищи настолько искусны и планомерны в своей милой травле, что заранее предугадывают ее результаты, — это делает кой-кому своеобразную честь! — он язвительно усмехается. — Я телеграфирую сейчас об уходе моем в Вечека и апеллирую в Оргбюро: пускай разберет. — Оргбюро это дело тоже уже знакомо, товарищ Зудин, — сухим голоском сверлит Игнатьев, — а вот как раз и посланный оттуда для разбора, — товарищ Шустрый. Шустрый, наслаждаясь впечатлением, протягивает ему свой мандат. Да, за подписями, — чего уж там! — важных лиц, он, Шустрый, командируется сюда с чрезвычайными полномочиями для разбора дела его, Зудина. И Зудин нервно подергивается. Им овладевает жуткая оторопь. Значит, враги его не дремали и не шутили, — успели даже сочинить за спиной какое-то «дело». Поделом наивным простофилям, верящим в братскую честность старых товарищей по партии. Оказывается, и тут надо: на войне, как на войне! Что-то привычно прочное, стародавне построенное в мировосприятии Зудина неожиданно стремительно рушится, рассыпаясь с грохотом и треском, точно падает старая большущая башня лесов, давно заготовленная для еще не начатого здания. И после обвала остается лишь груда серых обломков и облако пыли — тень сухой гордости.

Azért jöttem magához, Ignatyjev elvtárs mondja szárazon és szántszándékkal hangosan, hogy a Fürge is hallja -, hogy közöljem, lemondok a tisztségemről. - És már nyúl is a zsebébe a táviratért. Tudjuk - mondja Ignatyjev nyugodtan. Tudjuk? És ki az a mi ?" Zugyin értetlenül próbál rendet teremteni a gondolatai között, és csodálkozva néz hol az egyikre, hol a másikra. Annál jobb! Ha elvtársai olyan rafináltan és tervszerűen keverik a mérget, hogy már jó előre tisztában vannak az eredménnyel is - nos, a maga módján becsületükre válik! - És csípősen mosolyog. Mindenesetre táviratilag jelentem a Cseka országos központjának a lemondásomat, és egyben a párt szervezési osztályához fordulok, vizsgálják ki az ügyet. A szervezési osztály már ismeri az ügyet, Zugyin elvtárs - veti közbe Ignatyjev szárazon. - Éppen ők küldték ki Fürge elvtársat, hogy vizsgálja ki. A Fürge átnyújtja a megbízólevelét; láthatólag élvezi a hatást, amelyet az elhangzott szavak Zugyinra gyakoroltak. Igen, kétség nem férhet hozzá, e fontos emberek aláírásával éppen őt, Fürgét küldték ki, hogy teljhatalmú megbízottként kivizsgálja Zugyin ügyét. A Cseka-elnök idegesen rángatózni kezd, hirtelen rettenetes zavar lesz úrrá rajta. Tehát az ellenségei nem aludtak, nem kukoricáztak a háta mögött, még valami ,,ügyet" is összeeszkábáltak ellene. Úgy kell neki, amiért olyan naiv volt, és hitt a régi elvtársak testvéri becsületességében. Szóval még az ilyen kapcsolatokban is készen kell állni: ha háború, akkor legyen háború. Zugyin világszemléletében hirtelen, szélsebesen, nagy recsegés-ropogás közepette összetört valami réges-régen kialakult és simogató bizonyosságot adó érzés. Megroppant és úgy omlott össze, ahogyan egy jó ideje felhalmozott, hatalmas farakás hull szerteszét, amelyet egy még el sem kezdett nagy ház építéséhez készítettek oda. Az alázúduló görgetegből csupán egy halom szürke törmelék meg a porfelleg - a megrendült büszkeség árnyéka - maradt.

— Только теперь я начинаю понимать, что здесь какое-то кошмарное недоразумение на основе пустяковых фактов, — с трудом выцеживает Зудин. — Кем оно состряпано и зачем, надо разобраться. Я не был бы старым с 903 года неизменным членом партии, прошедшим тюрьму и ссылку, если б не верил в силу партии, в ее справедливость, в ее разум. Шустрый зло улыбается. — Может быть, вы все-таки ответите прямо на вопрос: в получении каких именно даяний от Вальц и других лиц признаете вы себя виновным? — О, не беспокойтесь, я отвечу вам вполне искренне и чистосердечно. — Давно бы так. Только от степени вашей искренности и будет зависеть ваша дальнейшая судьба. — Меня мало интересует моя судьба. Я дорожу нашей судьбой. — Вот это уже гораздо лучше, и я это сейчас же отмечу в протоколе в ваш плюс. Итак? — Итак, я знаю, что жена приняла как-то раз от Вальц пару шелковых чулок себе… впрочем, кажется, две пары… наверное не помню, — и Зудину вспоминается только жилистая нога полураздетой жены и снимаемый с ноги хрустящий чулок. — Кроме того, она взяла от нее две пары детских чулочков и несколько плиточек шоколада, который поели ребятишки. Вот и все. Ни о каких других даяньях от Вальц или от кого-либо других мне не известно, и я таковых вещей не предполагаю. — Восхитительно. Сначала ни от кого ничего, потом оказывается — от Вальц через жену. Сначала пару чулок, затем вспомнилась вторая пара, потом еще две. Благодатное устройство памяти! Но это, впрочем, так, к слову.

- Most kezdek rájönni, hogy itt valami borzalmas félreértésről lehet szó, jelentéktelen adatokat nagyí- tottak fel - préseli ki magából Zugyin erővel. - Valaki összetákolt belőlük egy ,,ügyet", végére kell járni, hogy miért. De nem lennék 1903 óta egyfolytában párttag, aki megjárta a börtönöket, a száműzetést, ha nem hinnék ennek a pártnak az erejében, az igazságosságában és józanságában. A Fürge kárörvendően mosolyog. - Talán lenne szíves mégis egyenesen a kérdésemre válaszolni? Milyen ajándékok átvételében ismeri el a bűnösségét? Valctól és más személyektől. - Ne aggódjon, őszintén és becsületesen felelni fogok a kérdésére. - Már régen meg kellett volna tennie, csakis attól függ a további sorsa, hogy mennyire lesz őszinte. - Az én sorsom nem számít, nekem csakis a mi sorsunk a fontos. - Ez már sokkal jobban hangzik, mindjárt be is veszem a jegyzőkönyvbe, a javára szól. Tehát? - Tehát tudom, hogy egy alkalommal a feleségem elfogadott Valctól egy pár selyemharisnyát a maga számára. .. Különben azt hiszem, két pár volt. .. nem emlékszem pontosan. . . - és Zugyin előtt feltűnt a félmeztelen felesége, az eres lába, amint lehúzza a zizegő selyemharisnyát. - Azonkívül a feleségem elfogadott tőle két pár gyermekharisnyát és néhány tábla csokoládét, amit a gyerekek meg is ettek. Ez volt minden. Se Valctól, se mástól nem tudok más ajándékról. És kizártnak tartom, hogy ilyenek lettek volna.

Mintha csak Rajkot hallanánk 1949-ben.

 

— Настоящее дело, товарищи, — начал Шустрый, картинно качаясь на стуле и бросая горох колких взглядов на Зудина, — настоящее дело является необычным в практике нашей партийной жизни и революционной борьбы. Руками он держался за листы бумаг, которые быстро время от времени перебрасывал, низко склоняясь над ними, чтобы сейчас же вслед за этим буравить смолистым огнем убежденнейших глаз то Степана, то Зудина. И голос его звенел и бился в пустынных углах потолка, как в степи колокольчик. — Перед вами сидит здесь не рядовой работник, не неопытный юнец, а один из старейших членов партии, революционер с 1903 года, — растягивает Шустрый, — и вот, в ответственный момент революции этот герой дошел до того, что, находясь на важнейшем советском и партийном посту, каковым является должность председателя губчека, он из грязных, своекорыстных целей обманул данное ему доверие рабочего класса, развратил и разложил вверенный ему аппарат бдительного ока пролетарской диктатуры, сам первый подав кошмарный пример хищного взяточничества, разврата, пьянства и окружив себя достойными сподвижниками из агентов наших злейших контрреволюционных врагов. Еще очень многое из деяний гражданина Зудина следствием не раскрыто, но и того, что обнаружено, вполне достаточно, чтобы не оттягивать дальше ваш справедливый революционный приговор. Я извиняюсь, что несколько горячусь и немножечко выхожу из роли объективного докладчика, — мямлит Шустрый, потупясь и, очевидно словив что-то во взгляде Степана, — но, товарищи, когда приходится говорить о подобных омерзительных вещах, трудно удержаться от возмущения!

- A most tárgyalt ügy, tisztelt elvtársak - kezdte a Fürge, miközben a széken hintázva egy-egy szúrós pillantást vetett Zugyin felé -, a most tárgyalt ügy nem közönséges eset: olyasmi, ami nemigen szokott előfordulni a mi pártéletünkben és forradalmi harcunkban. A kezével egy papírcsomóra támaszkodott, a lapo- kat időnként átrendezte, mélyen föléjük hajolt, hogy mély meggyőződést tükröző szemével hol Sztyepan- ra, hol pedig Zugyinra lövelljen villámokat. És hangja úgy zengett és halt el az üres sarkokban, minta harangszó a pusztában. Önök előtt nem egy közönséges pártmunkás, nem egy tapasztalatlan ifjú, hanem pártunk régi tagja ül, aki 1903 óta végez forradalmi munkát - nyújtja el a Fürge a szót -, és ez a hős a forradalom egyik döntő pillanatában arra vetemedett, hogy egy olyan szovjet- és pártposzton, mint a kormányzósági Cseka elnöke, alantas, kapzsi céloktól vezéreltetve visszaéljen a bizalommal, amelyet a munkásosztály helyezett bele. Megrontotta, elzüllesztette a rábízott apparátust, a proletárdiktatúra éber szemét. Maga járt elöl jó példával" a korrupcióban, a bujálkodásban, a részegeskedésben, és hozzá méltó munkatársait legádázabb ellenforradalmár ellenségeink ágensei közül válogatta ki. Zugyin polgártárs sok más bűne még nincs teljesen fölfedve a nyomozó közegek által, de az, ami már megállapíttatott, tökéletesen elég arra, hogy Önök, tisztelt elvtársaim, nyugodt lelkiismerettel meg tudják hozni ebben az ügyben igazságos, forradalmi ítéletüket. Bocsánatot kérek, hogy izgatott lévén, kissé gyakran kiesem az objektív Vizsgáló szerepéből - mondja fejét lehorgasztva a Fürge, s közben szemmel láthatólag Sztyepan arcán figyeli szavai hatását -, no de tisztelt elvtársak, amikor ilyen undorító dolgokról vagyok kénytelen beszélni, nehéz visszatartanom magam a felháborodástól.

Mintha csak Alapi Gyula ügyészt hallanánk a Rajk-perben, vagy Olti Vilmost a Standard-perben.

— Что я предлагаю? А первым делом не уминать зря невозвратное время, которого нет. Сейчас никого ни в чем не разубедишь и разубеждать уже некогда. Все товарищи — на боевых участках. Враги наседают. Надо сейчас же поднять всех рабочих и кинуть их в бой, — иначе город погиб. И тут рассусоливать нечего, Тут нельзя рассуждать, что вот был, дескать, когда-то хорошим товарищем. Если он спотыкнулся сейчас в основном и тем внес разложенье в наши ряды, в нашу спайку с рабочею массой, — выход один. Кровь рабочего класса для всех нас дороже, чем кровь одного. Шустрый стойко кивнул головой. А Вася Щеглов дрожко подернулся, как намокшая осенью птица, и его остренький носик еще больше отточился. Выпятив губы, Степан торопливо что-то писал на листочке бумаги, свернул, как записочку и, поманив Шустрого, отдал ему, пошептав что-то на ухо. Тот деловито убег, а в приоткрытую дверь подуло сырым сквозняком. Стало зябко, и Вася поежился. — Да, в здоровую яму попал он! — продребезжал он, вздыхая. — Но ведь можно же все-таки не убивать его, а как-нибудь этак… — То есть как же? — не понял Степан. — Ну, хоть так. Взять там, что ли, к примеру, и объявить что его расстреляли, а на деле сплавить его тишком куда-нибудь за границу, на подпольную работу, подальше — ну, там, в Америку какую-нибудь, что ли. — Хочешь партию поднадуть? — зло усмехнулся Степан. — Нет, товарищ Василий, мы политиканством не занимаемся. Не скрывать это надо, а на деле на этом партию надо открыто учить.

Hogy mit javasolok? Először is, ne pazaroljuk feleslegesen az időt, amiben úgyis igen szűkölködünk. Most már semmivel sem tudunk senkit sem más belátásra bírni, és nem is érünk rá ilyesmivel foglalkozni. Valamennyi elvtársunknak a harcszakaszokon a helye. Nyakunkon az ellenség. Talpra kell állítanunk az egész munkásságot, és harcba kell vetnünk - különben a város elesik. Nincs időnk a sopánkodásra. Hogy így meg úgy, valamikor milyen jó elvtárs is volt ez a Zugyin. Ha most megbotlott, és botlásával megbontotta sorainkat, éket vert közénk és a munkástömegek közé - egyetlen megoldás maradt csak. A munkásosztály vére mindnyájunk számára drágább, mint egy ember vére. A Fürge energikusan bólintott. Vászja Scseglov pedig jobban remegett, mint ősszel egy ázott veréb, és hegyes orra még inkább kihegyesedett. Sztyepan ajkát csücsörítve sebtében felírt valamit egy papírlapra, összesodorta, mint egy levélkét, és a Fürgének int- ve, a kezébe csúsztatta, miközben valamit a fülébe súgott. Az buzgón kiszaladt, és a félig nyitott ajtón nyirkos léghuzat áramlott be. Hideg lett, és Vászja összehúzta magát. Hát igen, Zugyin szépen beleesett a verembe! dünnyögte nagyokat sóhajtva. - Nem lehetne mégis életben hagyni valahogy. Hogyan, hogyan? - értetlenkedett Sztyepan. Úgy valahogy, hogy például kihirdetnénk, hogy agyonlőttük, valójában pedig suttyomban külföldre csempésznénk, illegális munkára, minél messzebb talán Amerikába. Be akarod csapni a pártot? - nevette el magát gonoszul Sztyepan. - Nem, Vaszilij elvtárs, ilyen mesterkedéssel mi nem foglalkozunk. Nem rejtegetni kell az ilyesmit, hanem nyilvános okulásra kell felhasználni.

Ez a most idézett szövegrész nagyon fontos. Rendkívül hitelesen ábrázolja a még működő humánus normális viselkedést, a teljes embertelenség megállítására tett tétova kísérletet. Bő negyedszázaddal később ez már csak az átverésre lesz alkalmas: a Rajk-perben felakasztott Szalai Andrással elhitetik, hogy külföldre kerül, mint Szűcs Ernő röhögve meséli a kivégzéskor, bajuszt is növeszt álcázásul. A Standard-perben kivégzett Geiger Imrétől is megkérdik még akasztása reggelén, hogy jó lesz-e a szürke csempe a laboratóriumba - neki ez a csalétek, ha vall.

— Ну-с, так вот, — встрепенулся Степан, снова прищуря глаза и обращаясь к секретарю, — запишите-ка такого рода постановление: «Бывшего предгубчека Зудина… за отрыв его от рабочих и партийных масс… и за прием на службу в чека… белогвардейской шпионки и взяточницы… бывшей балерины, гражданки Вальц… от которой Зудин принял для семьи своей чулки и шоколад… и за недостаточный надзор за вверенным ему… Зудину, аппаратом губчека, следствием чего… явилось взяточничество сотрудника, гражданина Павлова… и других, следствие по делу которых еще продолжается»… — Написали? Так вот: «Каковыми преступлениями своими он, Зудин… подорвал доверие рабочих масс к советской власти… и в острый момент белогвардейского наступления… внес губительное разложение в дружный фронт трудящихся… — вышеупомянутых: Зудина, бывшего предгубчека, а также сотрудника его, Павлова… и бывшую балерину Вальц… расстрелять… Точка. Приговор привести в исполнение немедленно. Члены судебной комиссии…» — Готово?

Hát akkor - Sztyepan felriadt, és hunyorgó szemével a titkárra nézett - írja a határozatot, valami ilyesfélét : Zugyint, a kormányzósági Cseka volt elnökét. a munkásoktól, a párttag tömegektől való elszakadása miatt. .. és azért, mert felvett a Csekába dolgozni egy Valc nevezetű volt balerinát, fehérgárdista kémet, aki megvesztegetéseket fogadott el, illetve zsarolt ki az ügyfelektől, akitől Zugyin harisnyákat és csokoládét fogadott el a családja számára, valamint azért, mert nem gyakorolt kellő felügyeletet a gondjaira bízott munkatársak felett, és ennek következtében más korrupciós jelenségek is mutatkoztak, mint például Pavlov ügye és más esetek, amelyekben még folyik a vizsgálat. Leírta?... Az elkövetett bűnökkel Zugyin megingatta a munkásság bizalmát a szovjetrendszerben, és a fehérgárdisták támadása miatt kialakult nehéz helyzetben megbontotta a dolgozók harcos egységét. Ezért a rendkívüli bíróság Zugyin Alekszej Ivanovicsot, valamint munkatársait, Pavlovot és Valcjelena volt balerinát. . . főbelövésre ítéli. Pont. Az ítélet azonnal végrehajtandó. A Rendkívüli Bizottság tagjai. Megvan?!

«А может быть, в самом деле, никак нельзя было не шельмовать! Ведь, в сущности, важно только одно, — чтобы дело, дело скорейшего счастья всех людей не погибло. Вот что единственно важно, а все другое…» — и Зудин задумался. «Ну, что бы было, если бы его расстреляли и потом рассказали бы всем, что убили хорошего товарища? Как бы это было нелепо. Никто ровно бы ничего в этом деле не понял, а главное, никто бы в это не поверил. Сказали бы — если не виноват, тогда зачем же было убивать? Значит тут что-то не так! — И все стали бы думать совершенно не о том, о чем надо было думать». «И лукаво смеялись бы те, что, прижав робко ушки, жадно тащат по своим одиночным щелям жирные крохи зернистой икры и бутылки вина, намазывая рты голодающим глиной под хохот игривых своих „секретарш“. Иль таких нет?!» «А сколько есть честнейших товарищей, которые так охотно подбирают, только из любви к искусству, все эти объедки шоколада, всех этих балерин, чтобы бережно хранить эту рухлядь, этот мусор минувшего, как святую культуру прошедшего, катаяся в ней, как сыр в масле, и не замечая в орлином гнезде пауков. И для этой „культуры“ вырывается, может быть, последняя черствая корочка у тысячей новых, еще неизведанных, худеньких жизней, таких молодых, таких лепестковых и так безвременно обреченных теперь на голодную верную смерть. Как не крикнуть всем этим старьевщикам дерзко и смело в лицо, да так, чтобы крик это звякнул кровавой пощечиной: — Смотрите на Зудина! Был такой негодяй, ради прошлого на одно лишь мгновенье позабывший о будущем. Он убит всеми нами, как презренная тварь, как собака! Вас не прельщает его участь?! Так бросайте ж скорей все старье, всякий хлам, как бы ни был он красив и ценен, и думайте только о будущем! О будущем и настоящем!» «А может быть, — подумал Зудин, — найдутся и такие, и работой и бытом совсем оторвавшиеся от масс одиночки, что начнут мудрить и придумывать, — чем черт не шутит! — как бы спасти революцию… от масс, от рабочих, от бунта, и додумаются… до балерин с шоколадом. И за гаванской сигарой, студя шоколад в тонком фарфоре, играя массивной цепочкой жилета, они будут мычать так спокойно гладко выбритым ртом: — Мы, коммунисты… Что?! А Зудин?! Или этого подлеца, ради вас изувеченного, вы позабыли?! Нет, пусть эта ничтожная, жалкая личность вопьется вам всем в мозг, как отвратительный клещ, и станет отныне символом предательства, низости, подлости по отношению к честнейшему и чистейшему делу постоянной и вечной революции ради счастья всех обездоленных людей. В этом упрямом и вечном движении вперед и только для будущего, и только для счастья несчастных, — весь коммунизм, и ради этого стоит и жить, и погибнуть!» Зудин гордо и весело распрямился, сверкнул дерзко искрами глаз и, быстро сев прямо на стол, стал от нетерпенья барабанить по нему пальцами. Там вдали, за рекой, уже струились черною рябью бесконечные колонны рабочих, и над ними весенний воздух гулко звенел и качался от мощного пенья «Интернационала».

Talán valóban nem lehetett másképp elintézni ezt a megtorlást. Végeredményben mégiscsak az ügy a fontos. Az, hogy az emberek minél előbb boldogok legyenek, és az ezért folyó harc. ne torpanjon meg. Csak ez a fontos, minden egyéb. .. - Zugyin mélyen elgondolkozott. Mi lenne például, ha közzétennék, hogy őt agyonlőtték és utána elmesélnék mindenkinek, hogy egy tisztességes kommunistát öltek meg? Micsoda ostoba história volna! Senki nem értené mi történt, és ami a fő, senki se hinné el. Azt mondanák az emberek: ha nem bűnös, akkor miért kellett agyonlőni? Ahá, itt nincs valami rendben! És mindenki másra gondolna, nem arra, amire kellene. És ravaszul vigyorognának azok, akik félénken befogva a fülüket odahaza magányukban kaviárt esznek és bort vedelnek, mialatt az éhes tömegek ajkát sárral tömnék be a játékos ,,titkárnőik" hahotái közepette. .. Hiszen ilyenek is vannak épp elegen. És mennyi rendes, tisztességes ember van közöttük, aki a kultúra iránti szeretetében szívesen kotorászik a régi társadalom szemetében, és ha itt-ott ,,kultúrát" lát, mohón ráveti magát egy szelet csokoládéra, meghatódik egy balerinától, és féltve őrzi ezt a régi szemetet, mint a régi társadalom szent kultúráját, közben pedig a sasfészekben nem veszik észre a mérges pókot, amely lecsapni készül rá. És ezért a kultúráért föláldoznak ezer és ezer még meg sem nyilatkozott életet és akaratuk ellenére keserves éhhalálra ítélik azokat, akiknek életéért harcba szálltak. Persze hogy durván és bátran oda kell kiáltani ezeknek a régiségkereskedőknek a szemébe, mint egy véres pofont: Nézzétek Zugyint! Volt egy ilyen alj as ember, aki ha egy pillanatra is, a múltért megfeledkezett a jövőről. Megöltük, mint egy veszett kutyát ! Nem térít-e észre benneteket a sorsa?! Dobjatok el hát gyorsan minden régi limlomot, legyen az bármilyen szép, és gondoljatok a jövőre. A jelenre és a jövőre! Az is lehet - gondolta Zugyin -, hogy akadnak olyanok is, akik a munkájukban, de a hétköznapi életükben is teljesen elszakadtak a tömegektől és bűnös magányukban azon spekulálnak, miképpen kellene megmenteni a munkástömegektől, a tömegek felkelésétől a forradalmat. És addig spekulálnak, amíg egész törvényszerűen bele nem ütköznek egy balerinába vagy egy szelet csokoládéba. így aztán havannaszivart füstölve a szép porceláncsészéből isszák a csokoládét, és kövér ujjaikkal a hasukon függő vastag aranylánccal játszanak, miközben fényesre borotvált szájukkal olyan angyali nyugalommal tudják mondani: ,,Mi, kommunisták Nos, hát Zugyinról, erről az aljasról, akit érettetek feszítettünk a keresztre, róla megfeledkeztetek? Nem! Hadd legyen e sajnálatra méltó élet pusztulása valamennyiőtök tanítója. Hadd nyúljon ez a példa tüzes fogával az agyatokba, mint az árulás, az aljasság, a kisszerűség szimbóluma. Legyen mindenki számára figyelmeztetés, aki a maga kis öröméért akár csak egy pillanatra is megfeledkezik az emberiség legtisztességesebb ügyéről, az elnyomott embermilliókról, a forradalomról. Éljetek állandó, szent előrehaladásban a boldogtalanok boldogulásáért, a kommunizmusért, mert ezért érdemes élni. .. de érdemes elpusztulni is. Zugyin fölállt, kiegyenesedett, és szeme büszkén, merészen csillogott. Néhány lépést téve, hirtelen mozdulattal az asztal tetejére ült, és türelmetlenül dobolni kezdett az ujjaival. Ott távol, a folyón túl már gyűltek a munkások, beláthatatlan fekete sorokba rendeződtek. A tavaszi levegő hangosan zengett, áradt az Internacionálé.